Árpád Drótos
Böjt
Valamiképpen meg kell zaboláznunk emberi természetünket úgy testileg, mint lelkileg. Errôl szól a böjt. A test megfékezésének szükségességéhez nem...
Az egyház, mint a kommunizmus áldozata
Amint a világban, úgy az egyházban sem ment végbe a rendszerváltás a kommunizmus bukása után. Azok az egyházi vezetôk, akik együttmûködtek a gyilkos rendszerrel, és akik kidolgozták a ki-“szolgáló egyház teológiáját”, a helyükön maradtak és nem gyakoroltak bûnbánatot nyilvánosan.
Apró kommunisták
A kommunizmus áldozatainak emléknapján az áldozatok mellett felidézzük a nagy elkövetôk gonoszságát, de a kis gazemberekrôl kevés szó esik,...
Isten együtt akar lenni velünk
Rögtön azután a felszólítás után, hogy kérni kell “az aratás Urát”, küldjön munkásokat az aratásba (Máté 9,38), Jézus Krisztus...
Módszer és tartalom
Két fontos alappillére van Jézus Krisztus tanításainak; egy módszertani és egy tartalmi. Mint jó tanító, az Úr mindkettôt kifogástalanul...
Összetett gondolkodás
Nem ritkán állítja kihívások elé az övéit Jézus Krisztus. Ez történik azokban az eseményekben is, amelyekrôl a János írása szerinti evangélium 6. része tudósít; kölönösen amikor az úrvacsorára utal. (János 6,24-59)
Mit tegyünk?
Nemcsak vallásos környezetben, de a világi életben is többször felmerül a kérdés, hogy mi a teendônk. Mit kell tennünk...
A legfôbb jó
Az embert az különbözteti meg minden más teremtménytôl, hogy a sorsa Istennel van összekötve. Csak úgy élhetünk teljes életet, ha azt teremtônkkel és gondviselônkkel szoros és állandó kapcsolatban éljük meg.
Évvégi számadás
Furcsa nyugtalanság lesz úrrá az emberen az év utolsó napjaiban. Válaszra váró kérdések vetôdnek fel azzal kapcsolatban, hogy mit...
Újévi megbocsájtás
A keresztyénség talán legfontosabb, de egyben a legnehezebb tanítása a megbocsájtásról szól. Ahogy az Ige kívánja (Máté 18,35), “szív szerint” megbocsájtani ugyanis nagyon nehéz; sôt, emberi erôvel egyenesen lehetetlen. Kizárólag Isten Szentlelke vezetheti rá az embert arra, hogy szívbôl megbocsásson.
Angyali szemszögbôl
A Szentírás adventi történeteiben gyakran találkozunk angyalokkal. Ez a körülmény arra indíthat bennünket, hogy a mennyei lények szemein keresztül...
Adventus Domini
Talán közhelynek számít, de inkább általános igazság az, hogy Advent nem lehet a tétlen várakozás idôszaka. Ahogy a “szent...