A közösségi média szinte tálcán kínálja, hogy mindenrôl mondjuk el a véleményünket. Ez aztán nem mindig sikerül olyan kifogástalanul, hogy az édesanyánk és az édesapánk megdícsérne érte. Fôleg akkor, ha még vitába is keveredünk valakivel. Megesik, hogy ha elfogy az érv, vagy egyáltalán nem is volt, személyeskedésbe torkollik az eszmecsere. Nos, Jézus Krisztus vitakultúrára is megtanít bennünket. Jó példa erre az az igeszakasz, amikor az Úr arról beszél, hogy az Atyától jön és hozzá tér vissza. (János 8,21-25) Itt Jézus Krisztus vallási ellenfelei úgy tesznek, mintha nem értenék a jézusi kijelentést. Pedig az Ószövetségbôl is megtudhatták volna Isten el fogja küldeni a Messiást, aki maga is isteni személy lesz, azaz egyenlô az Atyával. (Dániel 7,9-14) Az idézett jánosi szakaszban Jézus Krisztus maga is a bölcsesség irodalom fogalomkészletét használja. (Példabeszédek 1,20-33) Ennek ellenére az ellenfelek nem érvelnek, hanem gúnyos megjegyzést tesznek: “Talán megöli magát, hogy ezt mondja: Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek?” (János 8,22) Az Úr azonban figyelmen kívül hagyja ezt a gúnyolódást és nem viszont sértéssel válaszol. Higgattan érvel tovább. Nem veszíti el a beszélgetés fonalát. Ezzel példát ad számunkra. Ha érvelünk, soha ne engedjünk a kísértésnek, hogy megsértôdjünk, mert akkor könnyen kizökkenünk a gondolatmenetbôl! Fôleg pedig ne provokáljuk a beszélgetô felet azzal, hogy fölényeskedünk! Ne hergeljük, ne sértegessük azt, akivel párbeszédet folytatunk! Ôrizzük meg a méltóságunkat és a nyugalmunkat! Lehet, hogy pont ez a magatartásunk fogja meggyôzni ellenfelünket az igazunkról. Legyünk türelmesek és szelídek! Vegyünk példát Mesterünkrôl, aki a legnehezebb vita helyzetben is tudott alázatosan és kedvesen viselkedni! Kérhetjük hozzá a Szentlélek segítségét. Ígéretünk van rá, hogy kapjuk a felülrôl való bölcsességet. Igen, vallást kell tennünk, de van olyan helyzet, amikor hallgatni kell: meghallgatni és elhallgatni!
Drótos Árpád, lelkipásztor, 2025. november 9., Manhattan
