Rögtön azután a felszólítás után, hogy kérni kell “az aratás Urát”, küldjön munkásokat az aratásba (Máté 9,38), Jézus Krisztus kiküldi a tanítványait, hogy “kiûzzék a tisztátalan lelkeket, és gyógyítsanak mindenféle beteget és erôtlenséget.” (Máté 10,1) Nyílvánvaló, hogy Jézus Krisztus szoros kapcsolatban áll “az aratás Urával” és neki is köze van az aratáshoz. Ezeknek a soroknak a legfôbb üzenete az, hogy Isten nem dolgoztatni akarja az övéit, hanem be akarja vonni ôket a saját munkájába. “Az aratás Ura” együtt akar velünk lenni a munkában is. Ha nem így lenne, feleslegessé válna az imádság. Miért kellene imádkozni, ha úgyis minden Isten kezében van, Ô dönt el mindent és úgyis csak az megy végbe, amit eleve elhatározott? Isten azt akarja, hogy vele legyünk; jóban, rosszban; munkában és pihenésben; hétköznapokban és ünnepnapokon; betegségben és egészségben.
Ugyanolyan hatalmat ad nekünk, mint adott Fiának. Sôt, ígéretünk van arra nézve, hogy még nagyobb dolgokat cselekedhetünk, mint amiket Ô megtehetett. (János 14,12) Hol vagyunk mi ehhez? Hiszünk-e abban, hogy Isten nagyságos munkájába bekapcsolódhatunk és általunk csodák történhetnek? Kik vagyunk mi a tanítványok névsorában? A fogadkozó, de Mesterét megtagadó Péter? A hitetlen Tamás? A szeretett-szeretôszívû János? Vagy az áruló Júdás? Nagyon fontos megjegyezni, hogy amig az egyik versben még tanítványnak nevezi Jézus Krisztus a tizenkettôt, a következôben már apostolokról beszél az evangélista Máté. Az apostol szó egyszerûen azt jelenti görögül, hogy “küldött”. Azonban a küldetéssel együtt az Úr mindig hatalmat ad. Az apostoli hatalom felette áll a betegségeknek és a gyengeségeknek, de legnagyobb ereje mégis a híradásban, az Ige hírdetésében van. Az Egyház apostolisága abból áll, hogy rábízatott a jóhír továbbadása: van gyôzelem minden lehúzó erô felett. Jézus Krisztus a legvégsô ellenséget gyôzte le a kereszten és feltámadásával.
Drótos Árpád, református lelkipásztor, 2025. február 16., Manhattan
