A bennünket körülvevô világ megpróbál elkápráztatni. Módszerei közé tartozik a szórakoztatás. Az óember pedig vevô arra, hogy kedvében járjanak, könnyen elfogadja a kényeztetést. Egy idô után már követeli, hogy bûvöljék el. Ha pedig ez nem történik meg, akkor oda igyekszik, ahol kívánságait kielégítik. Sajnos, ez a lelki hozzáállás felütötte a fejét az egyházban is. Vannak, akik úgy mennek templomba, hogy szeretnének mindig valami érdekeset hallani. Elvárják az igehírdetôtôl, hogy szórakoztassa ôket, elkápráztassa a hallgatóságot. Az ilyen templombajárók úgy mennek istentiszteletre, mintha moziba mennének és ugyanazt várják el, mint egy jó filmtôl; biztosítson számukra lelki élményt. Nincs az a prédikátor, aki mindig minden igénynek meg tud felelni, ezért élményvadászok átváltanak a közösségi médiára és keresik a sztár prédikátorok felvételeit.
Küldözgetik egymásnak az érdekesebbnél érdekesebb prédikációkat és bírálgatják az igehírdetôket. Észre sem veszik, hogy közben a gonosz csapdájába esnek. Hiszen az igehírdetésnek nem az az elsôdleges célja, hogy szórakoztasson és kellemes érzésekkel töltsön el, hanem az Isten mindenkori hozzánk intézet üzenetét közvetítse; és ez bizony sokszor nemhogy nem kellemes, hanem egyesen fáj. Húsba vág és lever. Ahogy egy gyermek születése fájdalmas, úgy az újjászületés is az. A bûneink miatti megszomorodást nem takaríthatjuk meg. Azon mindenkinek át kell esni. Csak így születhet meg az az újember, akivel élô, állandó és szoros kapcsolatot tarthat fenn az Isten. Legyünk hálásak azért, hogy vannak az egyháznak olyan tanítói, akiket nem szédített meg a korszellem és nem hódoltak be a népszerûség hamis bálványának! Hírdetik tovább az örömhírt, amely csak azok számára örömteli, akik megváltozott értelemmel folytatják tovább az életüket és nem szórakozni járnak templomba, hanem élô Igét hallgatni.
Drótos Árpád, református lelkipásztor, 2024. szeptember 29., Manhattan
